Térségfejlesztés.hu - Összefogással a vidékért
Hírek, aktuális információk

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett olyan társadalmi vállalkozásoknak, amelyek termékeikkel, szolgáltatásaikkal sikerrel vesznek részt a helyi közösség szükségleteinek kielégítésében és a vállalkozói, szociális értékek innovatív alkalmazásával segítik a közösség fejlesztését.
A pályázatra jelentkező szervezeteket szeptember utolsó napján a KoopeRáció+ kiemelt projekt keretén belül értékelték.

A LEADER (Liaison Entre Actions de Développement de l`Economie Rurale / Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) program a kis léptékű, vidéki kezdeményezéseket támogatja.
A 2014-2020-as időszakban is lehetőség lesz a vidéki térségekben kis léptékű, helyi igényekre épülő fejlesztéseket megvalósítani a Vidékfejlesztési Program keretein belül.
Lenti járás 42 településén a Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület koordinálja a LEADER források pályázati felhívásainak alapját képező Helyi Fejlesztési Stratégia összeállítását, amihez projekt ötlet gyűjtést indított a civil szervezet.

A 2014-2020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programot 2015. augusztus 10-én fogadta el az Európai Unió.
A 2014-2020-as időszakban Lenti járás területén a jogszabályi változásokkal összhangban új vidékfejlesztési szervezet, a Lenti Polgári Egyesület átalakulásával létrejött Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület segíti a Vidékfejlesztési Program megvalósítását.
Első feladatként az új közösség megismertetése mellett a LEADER források felhasználásához szükséges Helyi Fejlesztési Stratégia elkészítéséhez kapcsolódó fórumsorozatot indítanak Lenti térségében több helyszínen.

Az Őrség Határok Nélkül Egyesület 2015. szeptember 16-án (szerdán) 14 órától Csesztregen, az IKSZT-ben tájékoztató fórumot tart!
A fórumon az Egyesület munkatársai a 2007-2013-as fejlesztési időszak lezárása mellett az új időszak, ezen belül a HFS tervezéssel kapcsolatos tudnivalókról is beszélnek.
Részletes program a következő oldalon olvasható!
Dátum: 2015. szeptember 08. [olvassa el teljes cikkünket]
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új kézikönyvet készített, amely az országban elsőként ad átfogó és hiteles tájékoztatást a lehetséges pályázók számára az új Vidékfejlesztési Programról.
Dátum: 2015. augusztus 31. [olvassa el teljes cikkünket]A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) kiemelt célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése. A konstrukció keretében jelenleg 3 pályázati felhívás áll rendelkezésre, melyek a vállalati K+F+I tevékenység intenzitásának növelését ösztönzik, összesen 71 milliárd forint értékben.
Dátum: 2015. augusztus 27. [olvassa el teljes cikkünket]
Felhívjuk a Tisztelt Ügyfelek figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve kifizetési kérelem benyújtási határidők. A közelgő határidőre tekintettel kérjük, hogy kifizetési kérelmeik benyújtásával ne várjanak a benyújtási határidő végéig, azokat minél előbb nyújtsák be.
Dátum: 2015. augusztus 12. [olvassa el teljes cikkünket]