Térségfejlesztés.hu - Összefogással a vidékért
Zala két keréken program zárókonferenciája

A "Cseszt Regélő" Nonprofit Kft. és projektpartnerei 2015. március 12-én, 10 órai kezdettel tartják Lentiben a Városi Művelődési Központban a "Zala két keréken" program záró konferenciáját. A konferencián az eredmények bemutatása mellett szó lesz a kerékpáros turizmus fejlesztési lehetőségeiről, a 2014-2020-as időszak Zala megyében tervezett beruházásairól, valamint néhány, bringázás témakörben megvalósított példaértékű kezdeményezésről.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a programon, amelynek részleteit a cikk teljes elolvasásával láthatjuk!
Részletes program:
9.30 – 10.30 Résztvevők érkezése, regisztráció
10.30 – 10.45 Köszöntő
Dr. Horváth Viktória
Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke
Horváth László, Lenti Város polgármestere
10.45 – 11.10 Kerékpáros fejlesztések a Széchenyi 2020 Programban
Fetzer Róbert, Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály szakmai referense
11.10 – 11.35 A Zala Két Keréken LEADER program bemutatása
Kovács Károly, „Cseszt Regélő” Nonprofit Kft.
11.35 – 12.00 EuroVelo utak, kerékpáros turizmus fejlesztési lehetőségei
Csikai Mária, a Kerékpáros Magyarországért Szövetség elnöke
Polgár Tibor, NYUPAN Nonprofit Kft. stratégiai igazgató
12.00 – 12.15 Kávészünet
12.15 – 12.40 Idegenvezetési rendszerek, hálózati szoftverek
A FUNIQ – Lévai Zsuzsanna, Cartographia Kft. főszerkesztő
Zalanka – Kovácsné Kocsi Zsuzsanna, „Cseszt Regélő” Nonprofit Kft.
12.40 – 13.00 Zala Két Keréken 2020 - Megyei kerékpáros fejlesztések
Tóth János, Zala Megyei Önkormányzat felkért szakértője
Radics Bálint, Széchenyi Programiroda
13.00 – 13.45 Zala kerékpáros turizmusának fejlesztésében érdekelt szervezetek bemutatkozása
Dancs Zoltán, polgármester
Vasfüggöny-Balaton kerékpárutak összekapcsolása nemzetközi projektek keretében
Novák Ferenc, polgármester – Zalakaros kerékpáros fejlesztései és a Tour de Zalakaros
Tolvaj Márta, alpolgármester – Zalaegerszeg és a Zala-völgyi kerékpárút
Karádi Szabolcs, elnök
A TEKER Egyesület szerepe a nyugat-balatoni kerékpáros turizmus fejlesztésében
Csuka Zoltán, marketingvezető – Kerékpáros fejlesztések Lenti vonzáskörzetében
Rodekné Hederics Erika, csoportvezető és Birkner Zoltán, igazgató
Nagykanizsa vonzáskörzetének kerékpár-turisztikai fejlesztése nemzetközi programok keretében
Vas megye kapcsolódása a Zala két keréken programhoz
13.45 – 14.00 „Zala két keréken 2020” szándéknyilatkozat aláírása
14.00 – 15.30 Vendéglátás, kötetlen beszélgetés
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy a következő linkről ...
