Tanulmányúton járt az Őrség Határok Nélkül Egyesület

Kép címe

Az Őrség Határok Nélkül Egyesület 2014. november 14-én az Egyesület elnöksége, felügyelő bizottsága, valamint egyesületi tagjai és munkaszervezete számára tanulmányutat szervezett a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Leader Akciócsoporthoz, ahol házigazdaként az Egyesület munkaszervezet vezetője, Csiza Elemér „idegenvezetőként” kísérte végig a tanulmányutat.


A tanulmányút célja a Leader jó gyakorlatok és projektek megismerése, kapcsolatok kiépítése, közösségépítés volt. Ennek függvényében kerültek a programok is összeállításra, amelynek középpontjában sikeres projektek, helyi termékek népszerűsítésének módszerei, együttműködési  programok voltak.

A tanulmányút első állomása Keszthely volt, ahol az Új Széchenyi Program keretében megvalósított Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja került megtekintésre. A házigazda Kiss László volt, aki részletesen bemutatta a boltot, a bolt létrehozásának körülményeit. A bolt abból a szempontból is innovatív kezdeményezésnek minősül, hogy hiánypótló szolgáltatást biztosít a Balaton parti városban, ahol a helyi termékek viszonylag nehezen érhetőek el.

A második állomás Gyenesdiás volt, ahol a Gyenesdiási Helyi Termelői Piacot látogatta meg egyesületünk. A piac az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program falumegújítás- és fejlesztés jogcíméből került létrehozásra Balatoni Autentikus Bio- és Látványpiac címmel, a projekt 14.542.428 Ft támogatásban részesült. A piacot a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület vezetője mutatta be.
Innen a Darányi Bormúzeumba mentünk tovább, amely 3 sikeres Darányi programból került fejlesztésre. A helyszínen a bormúzeum házigazdája tartott előadást a megvalósult fejlesztésekről, amelynek keretében első körben a pince épület került felújításra Diási Bormúzeum címmel közel 5 millió Ft-os támogatás keretében. A bormúzeum területén egy szőlészeti és borászati bemutatóudvar került kialakításra Leader program keretében, az elnyert támogatás 9,8 millió Ft volt, végül pedig egy szőlészeti és borászati bemutató pajtaépület került kialakításra szintén Leader projekt keretében, az elnyert támogatás 14,9 millió Ft volt.
Ezt követően Badacsonytomajra érkeztünk, ahol a Borbély Családi Pincészetet látogattuk meg, amely egyedülálló családi pincészetként működik a térségben. A házigazda bemutatta a pincészetet, részletesen ismertette az egyes eljárási fázisokat, a termelés módozatait, lehetőségeit és veszélyeit. A pincészet szintén Leader projektnek köszönhetően fejlesztette eszközeit az elmúlt évek során.